Abszurd performansz a Goldmark teremben

Az idei Zsidó Kulturális Fesztivál keretében a zsidó lét fontos kérdéseit abszurd humorral bemutató kortárs színházi performanszt ad elő a Terminal Workhouse Társulat augusztus 27-én 18 órakor a Goldmark teremben. A Rubin Eszter írása alapján készült, Miért nem hívják a zsidókat esthajnalcsillagnak? című előadást Nagy Judit fuvolaművész zenei kíséretével állította színpadra Géczi Zoltán rendező.

Rubin Eszter nevét a Barhesz, majd a Bagel című regénye tette ismertté, amelyeknek az volt a különlegességük, hogy nem csak a hagyományos zsidó ételek elkészítésének rejtelmeibe vezették be az olvasót, hanem egy igazi jiddis mame életébe is. Rubin Eszter ugyanis nem csak kiválóan ír, hanem remekül főz, és imádja, ha a főztjéből esznek. Ő mindenkit szívből etet, s nem csak hagyományos zsidó ételekkel, hanem saját, egyedi kreálmányokkal, amelyekbe belefőzi szívét-lelkét. Ezt saját magam is tanúsíthatom, ugyanis egyszer kaptam tőle egy saját sütésű barheszt, amelynek csodálatos látványa ma is előttem van: a gusztusosan barnáspirosra sült fontott kalács éppen olyan szép volt, mint az esthajnalcsillag az égen.

Rubin Eszter első, Barhesz című regényéből monodráma készült, amelyet Csákányi Eszter mutatott be felolvasószínházi formában a Mazel Tovban, a Zsidó Művészeti Napok keretében 2016-ban. A második, Bagel című regényében a főszereplő bagelboltjába betérő vendégek meséiből kerekednek ki a sorsok, éppen úgy, ahogyan a péksütemények formálódnak az asszonyok keze alatt.

Írásainak alapvető egyik jellegzetessége a személyesség, az intim közelség, ahogy magához enged. A másik jellegzetesség a zsidó vallási és gasztronómiai hagyomány mély átéltsége, s ebből a szempontból az a magyar zsidónő, aki ezeket a könyveket írta, múltbéli alak és kortárs szerző egyszerre. Erre mondják, hogy archetípus. Ő a nő, az anya, a szerető, a mindennapi eledel és élet forrása. Az első kötet, a Barhesz voltaképpen önéletírás volt, személyes vallomás születésről, gyerekkorról, a Teremtő munkájáról, szerelemről és fájdalomról, az emberi élet gazdagságáról és veszteségeiről.

K. Zs.

Az esemény Facebook oldala ide kattintva
Szeretne jegyet vásárolni erre az eseményre?

Részlet a Miért nem hívják a zsidókat esthajnalcsillagnak? című műből:

„Pedig ahelyett, hogy folyvást rakétákat lődöznek, meg fegyvercsempész alagutakat ásnak, Gázából igazán remek kaszinóvárost lehetne csinálni. A vizet, áramot úgyis Izrael biztosítja számukra, fizeti helyettük a villanyszámlát is. Az a baj, hogy Izraelnek annyira rossz a pr-ja, hogy erről nem tud senki. Bár, ha jó lenne a pr, az is mindegy lenne, senkit nem érdekelne, mivel nem illik bele az anticionista koncepcióba.
Szóval Gázában a helyi lakosok üzemeltethetnék a kaszinókat, örökös jogot kapnának a szerencsejáték-szervezésre, és végre nyugalom lenne. Kár, hogy a Korán tiltja a szerencsejátékot, a bor élvezetével együtt. Bár a gyilkosságok és az öngyilkos merényletek sincsenek beleírva tevőleges parancsként, úgyhogy talán ettől a csekélységtől is eltekinthetnek. Vagy majd működtetik a keresztény arabok, ha addig ki nem irtják őket muszlim testvéreik.
Sokemeletes, fehér szállodák épülnének a parton, minden ablak a kéklő hullámokra nézne. Black jack, póker, napsütés, fehér homok. Olyan fura neve van annak a helynek, ezért senkinek nem jut eszébe róla, hogy a világ egyik legszebb tengerpartjáról van szó, amellyel akár kezdhetnének is valamit. Özönlene a sok turista és a pénz a közel-keleti Atlantic City-be, amit ezentúl építkezésre és nem rombolásra fognak fordítani. Úgy értem alagút ásás helyett átnyergelnek a magasépítészetre, így a világbéke mostantól biztosítva van. Ezért az ötletemért Nobel-békedíjat fogok kapni.
– Tényleg zseniális ötlet! A világon az egyetlen idea, amely megoldaná a jelenlegi reménytelen helyzetet – mondom felvillanyozva. – Eszedbe jutott már, hogy a háború után a zsidók nem ültek be német éttermekbe, ruhájuk alatt kézigránátokkal felszerelkezve? Nem robbantottak kávézókat és buszokat, pedig biztosan nagyon megértő lett volna velük a világ közvéleménye. Szimpátiatüntetéseket szerveztek volna az öngyilkos zsidó merénylők mellett, akik kabátjuk alatt testükre szerelt bombáikkal ártatlan német áldozatokat, családokat, gyerekeket válogatás nélkül tépnek darabokra. Meg lehetett volna érteni, elvégre mennyit szenvedtek szegények a koncentrációs táborokban.
A zsidók azonban nem ejtettek túszokat, nem térítettek el repülőgépeket, buszt, vonatot. Nem szerveztek demonstrációkat, nem dobálóztak kővel vagy házi készítésű rakétákkal, kézigránáttal, Molotov-koktéllal. Semmi ilyesmit nem csináltak.
Próbálták folytatni az életüket, újrakezdeni, dolgozni, ahogy azelőtt. Mások hajóra szálltak, hogy hosszú tengeri utazás után, őseik földjén az angolok megöljék, börtönbe vagy internáló táborba zárják őket, vagy egyszerűen csak visszafordítsák hajóikat Németország felé. Sokan eleve ott maradtak Németországban, mert nem volt hova menniük. A legtöbb ország gondoskodott a lágerekben felszabadult túlélőiről. Értük mentek, és hazavitték állampolgáraikat. Hollandiából külön repülőgép indult az életben maradt honfitársaikért. A magyar zsidókért azonban nem nagyon lelkesedett a hazájuk. Ők mégis elindultak gyalog szeretett szülőföldjükre.”

HÍRFOLYAM #2018

A Zsidó Kulturális Fesztivált a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi.