Egy nagy zsidó a Kis Pipából

Seress Rezső dalait és korát idézte meg Fesztbaum Béla színművész a Kék Duna Szalonzenekar közreműködésével Óbudán.

A huszadik Zsidó Kulturális Fesztivál keretében az igazi pesti bohém zenész, Seress Rezső figuráját, dalait és korát idézte meg Fesztbaum Béla színművész és a Kék Duna Szalonzenekar az Óbudai Társaskörben vasárnap délután. Az előadás telt házzal ment, a kultikus zeneszerzőre csaknem kétszázan voltak kíváncsiak. Elöljáróban Fesztbaum el is mondta: zenésztársaival kissé zavarban voltak a műsor összeállítása során, hiszen Seress, a pesti flasztertragikum melankolikus zsidó költője végtére is az öngyilkossági hullámokat elindító, bús dalairól híres, reméli hát, hogy a közönség épségben távozik, s nem lesz belőlünk vezető rendőrségi hír a lapokban.

A műsorban fölidézték a Spitzer Rudiként született Seress életútját az artistalét sikertelen kezdeteitől a városligeti muzsikáláson és a legendás Kulacsban – azaz a kis New York-ban –, majd a Kis Pipában töltött éveken át a tragikus végig. Fölcsendült természetesen a Szomorú vasárnap című, világszerte elhíresült dal, amelynek egyik korai méltatója maga Karinthy Frigyes volt a Pesti Napló 1935. november 10-i számában.

Seress ki nem tette a lábát a hetedik kerületből, ahol akkoriban a főváros szíve dobogott, s dobog ma is: a bulinegyed szórakozóhelyein.

Meghallgathattuk a szerző ismert slágereit, nevethettünk a pesti éjszakai élet anekdotáin, s azt is megtudhattuk, hogy a híres-neves Kulacsban annak idején 88 hazai és 43 külhoni bort mértek, 51 féle likőrt és 31 fajta pezsgőt árultak. Nem csoda, hogy itt keletkeztek olyan slágerek, mint a Szervusz, te vén kujon és az Úgy szeretek részeg lenni című dal. Ennek szellemében az előadás során fröccsöt szolgáltak föl a közönségnek (nem kellett fizetni érte, benne volt a jegyárban). Volt is olyan pillanat az össznépi fröccsözés után, amikor Fesztbaum megénekeltette az egész közönséget.

A Vígszínház művésze finom érzékkel egyensúlyozott a tragédiákkal és komikus elemekkel övezett életút megidézésekor, egyszerre sírtunk és nevettünk hát, mert – amint – Seress írta: a sorssal, pajtás, vitázni nem nagyon lehet. De azzal sem, hogy Fesztbaum Béla intellektuális színészi habitusának és humánus emberi alkatának igen jól áll a megidézett kor. Minden nehézség nélkül oda tudjuk mellé képzelni a kicsi, és mégis nagy Seresst: szeretnék egymást ezek a nagy gyerekek.

K. Zs.

HÍRFOLYAM #2017