Egy színpadon Európa három vezető főkántora

A 20. jubileumi Zsidó Kulturális Fesztiválon egy nemzetközi kántorkoncert keretében egyszerre áll színpadra Európa három vezető főkántora: Nógrádi Gergely előadóművész, író, a budapesti Frankel Zsinagóga főkántora, valamint Shmuel Barzilai bécsi, és Nikola David müncheni főkántor. Az előadás szeptember 5-én, este 8 órától lesz a Dohány utcai zsinagógában. A kivételes produkció előkészületeiről és kántorénekesi tapasztalatairól Nógrádi Gergelyt, azaz A Zsidó Pavarottit, több tucat sikeres gyerekkönyv szerzőjét, az OR-ZSE doktoranduszát kérdeztük.

Hogyan készül a nemzetközi kántorkoncertre, és a műsorszámokat illetően miben állapodtak meg a másik két fellépővel?

A fesztivál szervezőinek kérésére folyamatos kapcsolatban vagyok a kántorkollégákkal, de ebben az ügyben szerencsére nincs nehéz dolgom, hiszen az elmúlt években sokat utaztam különböző föllépésekre, és ennek köszönhetően kiváló kapcsolatba kerültem igen neves külföldi kántorokkal. Egy ideje én vagyok Magyarországon az úgynevezett ügyeletes utazó kántor, ami nagyon sok örömmel jár, igaz, abban a tekintetben kicsit munkás a dolog, hogy ha valaki egy jó nevű külföldi kántort meg akar hívni Magyarországra, először engem keres meg, hogy segítsek fölvenni vele a kapcsolatot. De  nem panaszkodom, boldogan segítek, hiszen mi egy nagy család vagyunk. Annak különösen örülök, hogy a mostani jubileumi fesztiválon Shmuel Barzilai-jal és Nikola Daviddal lépek föl, mert nem csak énekesnek, de embernek is kiválók.

Pár mondatban bemutatná őket?

A bécsi főkántor, Shmuel Barzilai nem csak remek művész, de igazi showman. Az a fajta előadó, aki nagyon él a színpadon, nem csoda, hogy rajong érte a közönsége. Nikola David Münchenből jön, de eredetileg szerbiai. Róla azt kell tudni, hogy klasszikus lírai tenor hangja van, s mivel a kántorművészet alapja a lírai tenorhang, ő ennek az eszménynek tökéletesen megfelel. A müncheni főkántor egyébként magasan képzett zenész, operaénekesként indult.

Mi lesz műsoron?

Abban egyeztünk meg a másik két főkántorral, hogy megmutatjuk a jó zsidó zene minden szegmensét. Mindenki egy súlyos és veretes kántorszámmal kezd, aztán következnek ladino- és jiddis dalok, majd elmegyünk kicsit világi irányba, az operett és a musical felé, a koncertet végül héber dalokkal zárjuk az izraeli folklórból.

Az ön számára miképpen egyeztethető össze a vallásos áhítat a professzionális zenei előadásmóddal? Azért kérdezem, mert amikor a Frankelben hallottam önt énekelni péntek esti istentiszteleteken, akkor úgy tűnt, mintha valamiféle nagyon fegyelmezett, erősen koncentrált, s mégis mély, önfeledt áhítat ragadta magával.

Egy kántor hangtól és hangképzéstől függetlenül át tudja magát adni a vallásos áhítatnak, de ezzel nem azt állítom, hogy az ember teljes átéltséggel, földöntúli módon énekel az ima elejétől a végéig. Ez lehetetlen volna. Az viszont kétségtelen, hogy a kántor, aki a közösség imáit közvetíti a Teremtő felé, az éneklés során mondhatni megáldott állapotban van. A hosszú ünnepeken érhető tetten leginkább a kántorok mély átéltsége. A péntek esti negyven perces imákat nem lehet összevetni egy huszonvalahány órás jom kippurral, amikor az ember órákon át imádkozik. Kétféle kántor van: az egyik a tradicionális iskolát képviselő, askenázi kántor, aki elcsuklott hangon, sírósan imádkozik, míg a másik fajta típus a korális énekes, aki gyönyörűséges, csodálatos nagy hangon énekel, de kevésbé tűnik archaikusnak. Ebbe a témába mélyebben beleástam magam, mert az OR-ZSE doktori iskolájában az 1945 utáni magyarországi kántorok működéséről írom a vallástudományi disszertációmat.

Végül hadd kérdezzem meg, hogy ki nevezte el önt zsidó Pavarottinak? 

Az elmúlt egy évben többször is jártam az Egyesült Államokban, ahol a Palm Beach Gardens zsidó közösség adományozta nekem A Zsidó Pavarotti címet, amelyet Dovid Vigler rabbi jegyzett 2016-ban. Nagyon büszke vagyok rá, miképpen arra is, hogy 2015-ben az enyém lett Európa Legjobb Kántorhangja, amit az Európai Kántorszövetségtől kaptam. Idén pedig Washingtonban Röhrig Géza társaságában megkaptuk a Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Nagykövete címet Magyarország akkori washingtoni nagykövetétől, Szemerkényi Rékától, aki egy tündéri hölgy. Megtisztelő volt, hogy az ő fölkérésükre közös előadóestet tarthattunk Gézával, ő az írásaiból olvasott föl, én pedig énekeltem.

Az esemény facebook oldala ide kattintva

HÍRFOLYAM #2017