Miért nem hívják a zsidókat esthajnalcsillagnak?

Miért nem hívják a zsidókat esthajnalcsillagnak?

A Zsidó Kulturális Fesztivál keretében Rubin Eszter második, Bagel című regénye alapján a Terminal Workhouse Társulat tart felolvasószínházi előadást, amelyben közreműködik Gerlits Réka, Kálóczi Orsolya, Géczi Zoltán és Nagy Judit fuvolista. Az előadás 2018. augusztus 27-én, délután 6 órakor lesz a Goldmark termemben (Budapest, Wesselényi u. 7.). Az előadás kapcsán beszélgettünk az írónővel.

Mikor kezdődött meg a Bagel színpadra állítása?

Két évvel ezelőtt A fuvolista című fejezetet Tóth Réka Ágnes dramaturg már színpadra alkalmazta, s akkor azzal a darabbal szerepeltünk is a Nemzeti Színházban egy fesztiválon, majd a budapesti Bálint Házban, aztán Balatonfüreden a Zsidó Kiválóságok Házában. A mostani előadás számára a regényből én írtam darabot, amelyben két fejezetet fogunk bemutatni: A fuvolistán kívül a Miért nem hívják a zsidókat esthajnalcsillagnak? című részt.

 

S hogyan ment a munka? Korábban már írt színdarabot?

Egy kevéske gyakorlatom volt benne, hiszen az első könyvemből, a Barheszből írtam egy monodrámát, mert Csákányi Eszterrel terveztünk egy színpadi produkciót belőle, ami végül nem valósult meg. Amikor nekikezdtem az említett két fejezet többszereplős dramatizálásának, eléggé nehéznek találtam a munkát, mert még nem csináltam ilyet. Oda kellett figyelnem a színpadi párbeszéd sajátosságaira, az interakciókra, s ebben nem volt gyakorlatom. Sokat beszélgettem a színészekkel és a rendezővel, az ő útmutatásaik alapján írtam meg a darabot, és az elkészült anyagot a Terminal Workhouse Társulat szerencsére imádja. Azt mondták, hogy ennél jobb nem is lehetne. A darabról annyit, hogy az első része, A fuvolista személyesebb jellegű, párkapcsolati témájú szöveg, míg a Miért nem hívják a zsidókat esthajnalcsillagnak? című rész a zsidóság, a zsidó lét kérdéseit boncolgatja, etőteljesen abszurd, szatírikus nézőpontból tárgyalja a zsidó élet különböző aspektusait. Az előadás után lesz egy beszélgetés a színészekkel és velem, s persze lehetőség lesz dedikáltatni is.

Részt vesz a próbákon?

Igen, mert annyira az enyém a szöveg, és annyira személyes, hogy szeretek ott lenni. De azért igyekszem nem „túltengeni”. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni és gondolkozni. Inspiráló a közös munka mindannyiunk számára.

Megfordult a fejében, hogy a jövőben önálló drámát is ír?

Nem, erre abszolút nem gondoltam. Talán azért is, mert a harmadik regényemen dolgozom.

Ez nagyszerű hír! Ennek is ételcíme lesz, mint az eddigi két regénynek?

Nem, sőt, nem is nagyon lesz benne gasztronómia, és túl sok zsidóság sem. A Barhesszel és Bagellel valamilyen formában összetartozik majd, lesznek benne utalások az előző két kötetemre, de a harmadik egészen más könyv lesz. Egy nagyívű családregényt tervezek, a felét már megírtam, és már most hosszabb a szöveg, mint a korábbi könyveim, amin én is meglepődtem. Szeretném befejezni nyár végéig, de ilyen ígéretet magamnak sem merek tenni.

A Zsidó Kulturális Fesztivált a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi.