Nógrádi Gergely: Egy kántornak a Dohány utcai zsinagóga az etalon

Nógrádi Gergely főkántor és barátai, avagy csillagok koncertje jiddis dalokkal, áriákkal és musical slágerekkel a Dohány utcai zsinagógában augusztus 27-én, este 8 órától. Az egyedülálló zenei eseménynek ígérkező estről a főszervezőt, a műsor egyik fellépőjét, Nógrádi Gergelyt kérdeztük.

A műsor zenei változatosságát és a fellépők számát tekintve kivételes eseménynek ígérkezik a produkciójuk. Mivel és kikkel készülnek a rendezvényre?

Olyan előadókat, művészeket hívtunk meg, akik a maguk zenei szakterületén igazi csillagok, ezért lett az esemény alcíme az, hogy Csillagok koncertje. Föllép Sümegi Eszter, aki Pavarotti-verseny győztese volt, idén március 15-én pedig Kossuth-díjat kapott. Remek szoprán az opera világából! Aztán ott lesz a mai Magyarország vezető tenoristája, László Boldizsár, akit annak idején a Cotton Club Singersből ismerhettünk meg, de az együttes feloszlása óta fantasztikus pályát futott be operaénekesként. Járja Európát, sikert sikerre halmoz, egyszóval remek hang, remek művész. Föllép a koncerten Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora, akinek mind házigazdaként, mind a szakmai kvalitásait illetően ott van a helye egy ilyen rendezvényen. Nagyon örülök, hogy elvállalta a fellépést Klein Judit, a zsidó dalok koronázatlan királynője jiddistől a ladinóig. Ott lesz velünk Fellegi Balázs operaénekes, klezmerénekes, a Fellegini Klezmer Gipsy Band alapító vezetője, Kardos Dániel gitárművész, Kendrusz Attila trombitaművész, hallhatja a közönség Lázár Zsigmondot a Dohány utcai zsinagóga kórusával, s hadd emeljem ki, hogy ezúttal Zsigmond nem csak a kórus karnagyaként, de hegedűművészként is szerepel majd. Zongorán kísér Teszter Nelli és Neumark Zoltán zongoraművész. Igazi, nagy, színes kavalkáddal készülünk, egészen egyedülálló eseménynek ígérkezik.

A névsorból kimaradt éppen Nógrádi Gergely. De nem csak főszervezőként jegyzi a produkciót, hanem énekel is, nem? 

Nem úszom meg, hogy énekeljek… De hadd áruljam el, hogy még mindig van bennem némi félsz a műsor címe miatt, elvégre azzal a szöveggel fut a produkció, hogy Nógrádi Gergely és barátai. Remélem, meg fogok tudni felelni ennek az óriási megtiszteltetésnek. A Dohány utcai zsinagógát 3500 emberrel megtölteni nagyon komoly feladat, én pedig csak az egyik szereplő vagyok a sok közül. Úgy állítottuk össze a műsort, hogy mindenki körülbelül ugyanannyit szerepel majd.

Ön mit énekel? 

Jiddis dalt, musicalt, héber örökzöldeket, és modern zsidó szerzeményt is mai magyar zeneszerzőtől. Változatos repertoárt állítottunk össze, lesz minden a kántorművészettől az operáig.

És ha jól értem, ez a művésztársaság így együtt most szerepel először.

Így van, olyannyira, hogy azt sem tudom, volt-e már példa arra a fesztiválok során, hogy tizenegy szólista, számos muzsikus és kórista ilyen színes zenei egyveleggel álljon a közönség elé a Dohány utcai zsinagógában.

Erre az egy estre terveznek, vagy elképzelhető, hogy a produkciót bemutatják máshol is?

Már most vannak lekötött gálakoncertjeink, de anyagi okok miatt nem a teljes csapattal és nem a teljes műsorral, hanem a fellépők egy részével és rövidített műsorral. Hallhatnak majd minket Szegeden, Szabadkán, és nyíregyházi Vidor Fesztiválon is. Bízom benne, hogy olyan sikerünk lesz, hogy jövőre is felléphetünk a Dohány utcai zsinagógában, mert ebben a fantasztikus épületben énekelni minden egyes alkalommal csodálatos élmény. Elvégre egy magyar zsidó kántornak mégiscsak ez a zsinagóga az etalon: amikor egy kántor ott állhat, az olyan szinte, mint egy operaénekesnek a milánói Scala.

Az esemény Facebook oldala ide kattintva
Szeretne jegyet vásárolni erre az eseményre?

HÍRFOLYAM #2018

A Zsidó Kulturális Fesztivált a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi.