Fiatalos és dögös: igen, ez (is) az operett!
A Zsidó Kulturális Fesztiválon a Monarchia Operett társulata, valamint Bársony Bálint és jazz zenekara meghökkentően újszerű módon fogja előadni a klasszikus magyar operettek legnépszerűbb slágereit. A SWINGOPERETT – Budapest, te csodás című operettgála látványos jelmezekkel gazdagított swingoperett modern, fiatalos hangszerelésben, így a maga nemében igazi zenei különlegesség. Az előadásról Kollár Péter Eriket a Monarchia Operett művészeti vezetőjét kérdeztük.
Számomra eléggé összetett produkciónak ígérkezik a fellépésük. Elmagyarázná, hogy mire számíthatunk majd?
Két különböző produkció találkozásából tevődik össze a műsor. Az egyik a Monarchia Operett társulat showja, amely klasszikus értelemben operettgálákat játszik modern, fiatalos lendülettel. Ezek két felvonásos színházi estek, mintegy háromszázötven jelmezzel, ami két percenként változik a színen. Az elmúlt tíz évben körbeturnéztuk szinte az az egész világot ezekkel az előadásokkal, benne a legnépszereűbb magyar operettekkel, s mindenhol vastapsos sikereket értünk el, Olaszországtól kezdve Amerikáig, Ausztráliától kezdve Izraelig. A Monarchia Operettben fiatal, tehetséges énekesek, táncosok és zenészek működnek közre. A Zsidó Fesztiválra azt találtuk ki, hogy a Monarchia Operett szólistáit kombináljuk Bársony Bálint kitűnő jazz zenekarával. És a klasszikus operett műfajt így átültette egy mai hangzású, modernebb világba, amiről azt gondolom, teljesen befogadható lesz azoknak is, akik klasszikus operettmuzsikára ülnek be, ugyanakkor azoknak is élvezetes, lesz akik a fiatalosabb, dögösebb swinges hangzást kedvelik.
Mi a cél? Azt szeretnék, ha a fiatalok nyitnának a klasszikus operett felé, vagy azt, hogy olyan új operettet szeressenek meg, amely már nem hasonlít a száz évvel ezelőttihez?
A cél továbbra is az, hogy az emberek szeressék, és ismerjék ezt az ízig-vérig magyar műfajt. Azt látom, hogy az előadásainkon rengeteg fiatal is van, és szeretik az operettet. Sőt, nem csak szeretik, de ismerik is, hisz velünk együtt éneklik a slágereket. Persze van olyan réteg, amely elhatárolódik a műfaj hallatán, de ebben a formában, ahogyan mi megbolondítjuk, szerintem más közönségrétegeket is megfog.
Ön hogyan találkozott az operettel?
Gyerekszínészként kezdtem a pályámat, s ezeket a műveket folyamatosan hallottam, nem beszélve arról, hogy a szüleim és a nagyszüleim operett kedvelők voltak. Innen indult, és ivódott belém. Később már nem is volt kérdés, hogy nekem az operett áll a legjobban hangban és karakterben is. A táncos-komikus szerepkörbe tartozom, aki énekel, táncol, bolondozik, akrobatikázik. Ez az, ami jól áll nekem.
A fülemben egyelőre nem szól jazz vagy swing hangzásban az operett, de remélem, hogy az előadáson nem csak én, de a közönség is rájön, hogy ez igenis érvényes feldolgozási mód.
Merem garantálni. Bársony Bálint és jazz együttese fantasztikus zenekar kiváló zenészekkel, akik úgy játsszák, ezeket a világhírű melódiákat, hogy libabőrösek vagyunk tőle a próbán. Mivel zsinagógában leszünk, annyiban változtattunk, hogy itt most tánckar, és 300 jelmez nem lesz, hiszen ebben a szakrális térben nem illik a csillagokat letáncolni az égről, mint ahogy ezt szoktuk máshol. Ettől függetlenül igazi különleges show-t ígérünk, jöjjenek el minél többen!
Az előadás szeptember 9-én, este 7 órakor kezdődik a Dohány utcai zsinagógában.
Előadók: Bársony Bálint és zenekara, valamint a Monarchia Operett sztár szólistái: Árvai Dániel – tenor / bonviván; Gats Éva – szoprán / szubrett; Kollár Péter Erik – barinton / táncos-komikus; Sipos Mariann – szoprán / primadonna; Koós Réka musical énekes és Homonnay Zsolt – színész