Életörömre hangolunk – a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában is!

,

A Zsidó Kulturális Fesztiválon kivételes programok várják közönségünket a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Föllép Gerendás Péter és zenekara Oláh Ibolyával és Födő Sándorral; újra jönnek a „zsenik a zsiniben”, azaz velünk lesz Müller Péter Sziámi Szakcsi Lakatos Bélával és Gubik Petrával; tapsolhatunk Falusi Mariannak, Gergely Róbertnek, Nógrádi Gergelynek és Teszter Nellinek; nevethetünk-sírhatunk a slágergyáros Zerkovitz Béla dalaival, majd a programsorozatot a Sabbathsong Klezmer Band zárja.

Az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon szeptember 4-én, vasárnap kezdődik meg a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga programsorozata, méghozzá a Dalok a pesti holdfényben című produkcióval este héttől. Ugye ismerősek ezek a slágercímek? „Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk”; „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem”; „Tanulj meg, fiacskám, komédiázni”; „Lehoznám néked a csillagokat”. Többek között ezeket a Zerkovitz Béla-dalokat adja elő a Monarchia Operett egy látványos koncertelőadás keretében.

Másnap, azaz szeptember 5-én, hétfő este Gerendás Péter és zenészbarátai veszik át a színpadot sztárvendégeikkel, Oláh Ibolyával és Födő Sándorral. Az Ötezer éves kő című koncerten Gerendás Péter saját szerzeményein kívül elhangzanak magyar zsidó költők általa megzenésített versei, és Bob Dylan, Leonard Cohen, a Simon and Garfunkel szerzeményei. Az est egyik különlegessége, hogy Oláh Ibolya énekesnő egy duettet is előad Gerendás Péterrel.

Müller Péter SziámiZsenik a zsiniben” című sorozatának – amely évek óta fut nagy sikerrel fesztiválunkon – mostani előadása nem akármilyen zenei élményt ígér, hiszen a költő-énekes-dalszerző ezúttal Szakcsi Lakatos Bélával és Gubik Petrával lép a közönség elé szeptember 6-án, kedden este 7-től. A világ dalirodalmának számukra legkedvesebb műveit adják elő, azaz elhangzanak a művészek saját személyes kedvencei, de hallhatunk tőlük saját, közös szerzeményeket is. Boldoggá fognak tenni minket, ezt megígérhetjük, hiszen (Dorothy Fields-Jimmy McHugh slágerének címét kölcsönvéve) a koncertjüket így harangozzuk be: „Még ma éjjel boldoggá tehetsz”.

Szerdán, azaz szeptember 7-én este 7-től Falusi Mariannak, továbbá Darvas Kristófnak és zenésztársainak tapsolhatunk. Estjük címe ennyi: Klezmer. De kell ennél többet mondani? Hiszen akár vidám, akár szomorú, akár hejehujás, akár sírós, a klezmer: maga az élet.

S akkor jöjjön egy kis „retró” is: Szécsi Pál, Nádas Gábor, Fényes Szabolcs, Hajdú Júlia és sok más dalszerző műveivel áll színpadra Gergely Róbert énekes-színművész a Studio 11 Combo nevű zenekarával, hogy nosztalgikus estjükön visszavarázsoljanak minket az 1960-as, ’70-es, ’80-as évekbe. De Gergely Róbert más meglepetéseket is ígér: ki ne hagyják, legyenek ott szeptember 8-án, csütörtökön este 7-kor!

Pénteken és szombaton hagyományaink szerint nem tartunk előadásokat, ám a szeptember 11-i vasárnapra igazi különlegességet tartogatunk: este 7-től Teszter NelliNógrádi Gergely: Forró csokoládé című zenés komédiáját tekinthetik meg, méghozzá nálunk először Budapesten, hiszen ez az az előadás lesz a mű fővárosi ősbemutatója Szakály György rendezésében. A fergeteges szórakozást ígérő, koncertszerű előadásban operaházi és operettszínházi művészek mellett a hazai könnyűzenei élet kiválóságait és a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékeit is köszöntheti a zsidó fesztivál közönsége.

A Hegedűs Gyula utcai rendezvénysorozatot fesztiválunk állandó fellépője, a sokoldalú Sabbathsong Klezmer Band zárja szeptember 12-én, hétfőn este 7 órától. A 10 fős formáció sok meglepetést tartogat az idei koncertre, a sok vérpezsdítő muzsika között természetesen szívet, lelket melengető lírai számok is felhangzanak majd.

Találkozzunk az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, s addig is ne feledjék: lélekben mi már az életörömre hangolunk!