Városnéző emlékéták a Zsidó Kulturális Fesztiválon

,

A nemrégiben elhunyt Ráday Mihály és Perczel Anna emlékezetére és tiszteletére emléksétákon vehetünk részt a pesti zsidónegyedben a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál keretében.

A Rózsa Péter és Szegő Dóri által vezetett ingyenes programokon egyrészt megismerkedhetünk a két városvédő áldozatos munkájával, másrészt – a védettség alatt álló erzsébetvárosi házak sorsán keresztül – betekintést nyerhetünk a zsidónegyed építészeti örökségébe, múltbéli és jelenlegi állapotába.

Augusztus 22. vasárnap, 10.00 óra
Ráday Mihály emlékséta Rózsa Péter vezetésével

A Király u. 32. előtt találkozunk, mert itt érte Ráday Mihályt az isteni sugallat, hogy meg kell védeni a további pusztulástól ezt a várost. Egy rozsdásodó, kovácsoltvas erkélykorlát, egy remekmű láttán határozta el, hogy elindítja városvédő akcióit, az Unokáink sem fogják látni című tv-műsort és a Városvédő Egyesületet. A pesti zsidónegyed sorsa külön szívügye volt, együtt dolgozott a legendás ÓVÁS! Egyesülettel és a Mazsihisszel a kerület épületeinek, eredeti miliőjének megőrzéséért. Tegyünk egy sétát itt, ahol megnézhetjük ennek az áldozatos munkának az eredményeit és sajnálatos kudarcait is. A séta a Király utca 32. szám elől indul.

INGYENES PROGRAM
REGISZTRÁCIÓ: info@zsidokulturalisfesztival.hu


***

Augusztus 22. vasárnap, 16.00 óra
Perczel Anna emlékséta Szegő Dóri vezetésével

A régi pesti zsidónegyedben sétálva bejárjuk a negyed építészeti- és kultúrtörténeti szempontból fontos helyszíneit, és az idén júniusban elhunyt Perczel Annára, az ÓVÁS! Egyesület örökös, tiszteletbeli elnökére emlékezünk, aki rendíthetetlenül dolgozott a zsidónegyed értékeiért. Sok más elismerése mellett ő a Magyar Zsidó Kultúráért díj egyik első kitüntetettje. Neki köszönhetjük megszámlálhatatlanul sok ház történetének érzékeny dokumentálását a belső- és külső Erzsébetvárosban, ahol számos épület kapott Anna közbenjárására műemléki védettséget, megmenekülve a negyed értékeire tekintettel nem lévő ingatlanbefektetési hullám pusztításától. Anna az egészen különleges módon sokszínű, organikusan kialakult és kifejlődött városszövetet védte, az értékalapú, mértéktartó építésért küzdött. A házak sorsát megismerve betekinthetünk a városnegyed közelmúltjába, s megtapasztalhatjuk, hogy milyen a helyzet most. A séta a Dohány utcai zsinagóga elől indul.

INGYENES PROGRAM
REGISZTRÁCIÓ: info@zsidokulturalisfesztival.hu

A séták a Zsidó Kulturális Fesztivál, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az ÓVÁS Egyesület közös programja.

A mostani meghirdetett sétákra a helyek beteltek, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a sétákat a Kulturális Örökség Napjai rendezvényen megismételjük.