A barokktól a romantikáig – Karasszon Eszter, Karasszon Dénes
Programleírás
Wesselényi17 komolyzenei szalon kulisszatitkokkal
Az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon először rendezünk komolyzenei szalont, amely egy szokásos kamarakoncertnél sokkal közvetlenebb lehetőséget biztosít a klasszikus zenével és a zenészekkel való találkozásra. Hiszen igazi „szalonban” foglalhatunk helyet, méghozzá három alkalommal, amikor a zenélésen kívül érdekes történetek is elhangzanak a játszott darabokról, szerzőkről és a megszólaltatott hangszerekről. Ezekkel a beszélgetős kamaraestekkel az egykor nagy népszerűségnek örvendő szalonkultúrát próbáljuk feleleveníteni, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal.
Az est házigazdája Karasszon Eszter gordonkaművész, a repertoár pedig a barokktól a romantikáig nyúlik. Karasszon Eszter vendége szeptember 2-án, hétfőn a szintén csellóművész bátyja, Karasszon Dénes lesz, akivel Barriére, Viotti, Gliére és Offenbach csellóduóit játsszák.
Biztosak vagyunk benne, hogy a kezdeményezésünk elnyeri a közönség tetszését, hiszen egy ilyen intimebb közegben a zene egészen másképp hat, mint egy koncertteremben: a hallgató szinte fizikailag is bevonódik, az élmény egészen közel jön. Nincs feszengés, ráadásul egy ilyen szalonkoncerten a művész nem csak játszik, de mesél is a darabokról. Márpedig Karasszon Eszter csellóművésznek lesz mit mesélnie, hiszen az utóbbi években egyre nagyobb sikereket arat itthon és Európa szerte egyaránt. Föllép szólistaként és különböző zenekarokban is, emellett saját rendezvénysorozata keretében szalonkoncertek házigazdája, s ilyenkor a darabok történetébe, kulisszatitkaiba is beavatja a hallgatókat.
Karasszon Eszter csellóművész, a szalonkoncert házigazdája
A zene születésétől fogva jelen van az életében, zenész családban nőtt fel, négy és fél évesen kapta első hangszerét. Nyolcévesen a legfiatalabb versenyzőként nyert díjat első országos csellóversenyén, azóta számos hazai és nemzetközi versenyen ért el eredményt, legutóbb 2015-ben a Nemzetközi „Popper Dávid” Csellóversenyen győzedelmeskedett. 2016-ban kitüntetéssel, Onczay Csaba osztályában diplomázott a Zeneakadémián. Fiatal kora ellenére Európa számos országában – többek között Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Svájcban – adott már koncertet, de fellépett Kínában, Izraelben és az Egyesült Államokban is. Karasszon Eszter a szóló mellett értékes kamarazenei sikereket is magáénak tudhat, kamarapartnereivel 2013-ban a Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen győzött. Húsz éves kora óta játszik az ország egyik vezető zenekarában, a Concerto Budapestben. Az együttes tagjaként Karasszon Eszter a repertoár és a hangszerismeret szempontjából is értékes rutint tudhat magáénak, és kivételes művészekkel, karmesterekkel dolgozhat együtt nap mint nap. Egyre nagyobb hangsúllyal szerepelnek repertoárján 20. századi és kortárs magyar szerzők – Kodály, Bartók, Dohnányi, Vajda, Gárdonyi – művei. Olyan kortárszenei fesztiválok keretein belül, mint a Hallgatás Napja vagy a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál, rendszeresen játszik kortárs zenét. 2016-ban felvételt nyert a Zeneakadémia Doktori Iskolájába, jelenleg a doktori disszertációján dolgozik, melynek témája Dmitrij Sosztakovics két csellóversenye.
Karasszon Dénes csellóművész
Debrecenben született muzsikus családban, édesanyja zeneiskolai oboatanár volt, édesapja orgonaművész, a húga Karasszon Eszter. 1997-ben nyert felvételt a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába Pálkövi Antal osztályába. A szegedi kamarazenei versenyen partnereivel kiemelt nívódijat kaptak. 1999-ben harmadik lett a kecskeméti Starker János gordonkaversenyen. 2001-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, tanára Kertész Ottó volt. Kamarazene tanára volt Devich Sándor, Devich János, Hargitai Géza. Diplomáját 2006-ban szerezte meg. 2006-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájába, tanulmányait 2014 októberében fejezte be. 2006. január 1-től tagja a Magyar Állami Operaház csellószólamának és így a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának is. 2010 óta szólistaként és kamarazenészként rendszeres közreműködője a Németh Pál vezette Savaria Barokk Együttesnek, de más régi zene együtteseknek is. 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat.
Jegyár: 3000 forint, helyfoglalás érkezési sorrendben