Lehet-e nevetni a történelem legsötétebb pillanatain? Hol található Anatevka a képzelet térképén? Észrevesszük-e, amikor a színpad kulisszái mögött már ott leselkedik ránk a veszély?

A Zsidó Kulturális Fesztivál UNSEREINER – magyarul nagyjából: magunkfajta – című háromrészes sorozatában Réz András filmesztéta várja a közönséget a Goldmark-teremben. Három ikonikus film, három különböző történelmi és lelki helyzet: zsidó humor, identitás, túlélés, emlékezet és a történelemmel való szembenézés a mozi nyelvén.

A három egymást követő estén látható filmvetítéseket szellemes bevezetők és beszélgetések kísérik. A párhuzamba állított művek múlt és jelen, emlékezet és történelem, komédia és tragédia között teremtenek kapcsolatot – úgy, ahogyan igazán jó filmekről valóban érdemes beszélgetni.

Elég hangosan nevetnek-e a zsidók a zsidó vicceken?

Charlie Chaplin az éppen aktuális világégés kezdetén rendezett egy hangosfilmet. A diktátor (1940) egy képzelt világban játszódó szatíra. Két főszereplője – mindkettőt Chaplin alakítja – egy zsidó borbélyocska és a hozzá megtévesztésig hasonló diktátor, bizonyos Adenoid Hynkel. Kérdés: tudunk-e nevetni rajta a rákövetkező évek történéseinek ismeretében?

Nevetnek-e a zsidók Woody Allen hősén, Zeligen, az „alakváltó” zsidón, aki az 1983-as film egyik jelentében náci tisztként bukkan fel a Führer hódolói között? És mennyire mókás Jojo képzeletbeli barátja, aki nem más, mint maga Adolf Hitler (Jojo nyuszi 2019)? Röhögünk-e a Monty Python rajzolta Hitler karikatúrán?

A film előtt/után beszélgessünk arról, hogy tudásunk, személyes történeteink fényében képesek vagyunk-e arra, hogy derűsen váljunk meg a múlttól. Meg arról, hogy mindig nevetnek-e a zsidók a zsidó vicceken. Vagy úgy gondolják, hogy van olyasmi a történelembe, a valóságban, ami viccnek azért durva lenne.

A filmről: Max Bialystock valaha sikeres Broadway-producer volt, most azonban állandó anyagi gondokkal küzd, és kétségbeesetten keresi a kiutat a csődből. A mentőötlettel félénk, neurotikus könyvelője, Leo Bloom áll elő: mi lenne, ha a lehető legtöbb pénzt gyűjtenék össze egy biztos bukásra ítélt darabra, majd a bemutató csúfos kudarca után egyszerűen eltüntetnék a különbözetet?

A kiválasztott mű a lehető legbotrányosabbnak szánt musical, a Hitler tavasza. Max és Leo mindent megtesznek azért, hogy a produkció megbukjon: alkalmatlan rendezőt szerződtetnek, képtelen szereposztást választanak, és biztosak benne, hogy a közönség felháborodva menekül majd a színházból. A bemutató azonban egészen másképp alakul: a nézők nem megrémülnek, hanem nevetnek – és a darab váratlanul hatalmas siker lesz.

Az idén 100 éve született Mel Brooks első rendezése fergeteges szatíra a show-businessről, a pénzről, a gátlástalan túlélési ösztönről és a humor felszabadító erejéről. A film egyik nagy kérdése ma is eleven: lehet-e nevetni azon, ami történelmi értelemben elviselhetetlen? A Producerekből később világsikerű Broadway-musical is született.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.